Miért éri meg írni?

Tudom, hogy az oldalam követői között is többen kacérkodnak az írással, vagy már írnak is.

Sokszor kapom meg a fenti kérdést ismerősöktől is.

Ez a baj a mai világgal, hogy sokan nem vágnának bele olyan tevékenységbe, aminél bizonytalan, hogy hoz-e pénzt az elején vagy egyáltalán.

Pedig az írás nem munka, hanem szerelem! Ez alapvetően egy hobbi, egy kreatív önkifejezési forma, amivel, ha szerencsések vagyunk, másoknak is adhatunk.

Van egy mondás mely szerint az, akinek könyve jelenik meg, halhatatlanná válik. És valóban.

Különben meg ha belegondolunk, régi költő és író nagyjainknak milyen sors jutott míg éltek, hát nem irigyeljük őket.

Többségük halála után vált óriássá.

De ugyanez elmondható más művészeti ágakban tevékenykedőkről is.

“A költészetben nincs pénz, de a pénzben sincs semmi költői.”- mondta Robert Graves.

Az írás az elején amúgy is befektetést igényel, aztán vagy profitot termel, vagy nem. De a legtöbb átlag, ismeretlen író számára nem.

Irodalmi pályázatokon pénzt/támogatást nyerni kicsi az esély, ahogy az is csak álom, hogy egy elsőkönyves írót felkaroljon egy kiadó és fedezze a könyvkiadás minden költségét.

Ilyenkor, ha az ember boldogulni akar, akkor bizony szánnia kell némi pénzt a magánkiadásra és a marketingre.

De ott van pozitív példának Oravecz Nóra, akit én nagyon tisztelek azért, amit önerőből elért. Azt olvastam róla, hogy az első 3 évben a kutya sem olvasta a blogját és első könyve is magánkiadásban jelent meg.

Önerőből érte el azt, hogy berobbanjon a köztudatba. És ezután nem volt megállás, sorra jelentek meg és lettek sikeresek a könyvei. Nyilván már kapkodnak utána a kiadók.

Az írópalántáknak azt tanácsolom, hogy legyenek türelmesek, és ha nincs is sok kezdőtőke a láthatáron, akkor se adják fel! Első könyvnél gondolkozzanak magánkiadáson és akár nagyon kis példányszámban, de ISBN regisztrációs számmal ellátva jelentessék meg. Kérjenek részletfizetést a nyomdától vagy könyvkiadótól akár, mert semmi sem lehetetlen!

Azt kívánom mindenkinek, aki hozzám hasonlóan belevág, hogy csak csinálja és bízzon magában, írjon, írjon, írjon és a többi úgyis jön magától! 🙂

A változásról

“Változnak az évszakok…” – ezt már milyen szépen megénekelték.

Mint ahogy azt is elmondták nálam sokkal bölcsebbek, hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba és hogy a változás az egyetlen, ami állandó.

Hogy ezek közhelyek vagy sem ki-ki döntse el saját maga. De a lényegen nem változtat, hogy bizony ezek helytállóak. Mióta világ a világ MINDEN változik. Az évszakok, a korszakok, a történelem, a politikai irányzatok, az országhatárok, az, hogy háború dúl-e avagy béke van. Még a fajok is változnak, alakulnak újak és vannak amelyek sajnos kihalnak.

És el is értünk magunkhoz, az emberhez. Tulajdonképpen nem kapunk olyan sok időt a Földön és ezalatt végig-végig változunk.

A baj akkor van, én úgy gondolom, ha valaki ellenáll a változásnak vagy nehezen fogadja el. Bármely életesemény okozhat átmeneti krízist az életünkben, de feladatunk, hogy ezeket megoldjunk, túllendüljünk rajta és törekedjünk arra, hogy mi és szeretteink jól legyünk. Van, hogy valaki itt akad el, egy ilyen krízisnél és már nem halad a változásokkal. Persze így is változik, hiszen öregedik, de ezen kívül nincs egyáltalán összhangban a világban bekövetkező változásokkal.

Az is közhelyes, de jó, hogy aki önmaga nem változtat, azt az élet kényszeríti rá és akkor már nem lesz kellemes.

Azt hiszem, hogy a változás egy jó dolog alapvetően, hiszen mindig magában hordozza a fejlődés lehetőségét is. Azt, hogy ha változunk, akkor jó irányba változzunk testileg-lelkileg akár anyagilag is. Még akkor is ha közben öregszünk.

A mai kor sajátsága, hogy rettegünk az öregedéstől és hogy azt gondoljuk fiatalon, hogy egy bizonyos kor felett már le kell sajnálni az embereket. Pedig ez mennyire nincs így!

A munkaerőpiacon sem látják szívesen a középkorú feletti korosztályt, pedig mennyire tapasztaltak, bölcsek és nagyon nagy hasznát vehetnék nekik is.

Ha változás, akkor ne féljünk tehát az öregedéstől, mert az, hogy megöregedtünk, annyit jelent, hogy megéltük azt a szép kort. Nem mindenki ilyen szerencsés sajnos…

Azt hiszem a legjobb amit tehetünk, hogy mindig elébe megyünk a változásoknak, ha látjuk, hogy szükséges, magunktól változtatunk akármin, legyen az a súlyunk, egy továbbtanulási kérdés, egy kapcsolat szükségszerű lezárása vagy bármi más!

Valóság VS képzelet

Van egy olyan mondás, miszerint amit az ember el tud képzelni, azt meg is tudja valósítani.

De vajon tényleg így van ez?

Én hiszek benne, hogy egy bizonyos határig igen.

A reális képességeink és adottságaink ugyanis fizikailag behatárolnak minket.

De így is széles skálat kapunk, amelyen belül szabad akaratunkból mozoghatunk.

Mert ha példaul valakinek van 40 kiló feleslege, arra sokan legyintenek, hogy ebből már sosem lesz jó alak…

Pedig fizikailag lehetséges! Akár még fitness modell is lehet az illetőből! Ha akarja, ha elképzeli, ha ezzel a vízióval kel és fekszik, akkor képessé válik rá, hogy megvalósítsa.

Viszont ha az az álmunk, hogy angol uralkodók legyünk vagy egy unikornis hátán lovagoljunk, akkor az nyilván tényleg a lehetetlen kategória.

Ezért fontos a reális célkitűzés és a képzelet teremtő erejének összekapcsolása.

Merjünk nagyot álmodni, ne akarjuk egy nap alatt elérni, és minden egyes nap tegyük meg a cél irányába azokat a kis lépéseket, melyeket megtehetünk.

Mert az idő így is – úgy is eltelik, a kérdés csak az, hogy mivel töltjük.

A cél irányába megtett kis lépésekkel vagy elvesztegetett idővel…

Öröm és hála – hogyan fejlesszük ki magunkban?

Mi van akkor, ha nem kímélt minket az élet? Mi van, ha a csontjainkig összetörve érezzük magunkat és végtelenül fáradtnak a megtett úttól, az élet országútján?

Két választásunk van:

1. belemerülünk az önsajnálatba és nem állunk fel, feladjuk

2.kifejlesztjük magunkban az öröm és hála érzésének képességét

Ha ez utóbbit választjuk, már pedig ki ne azt választaná, akkor tudnunk kell valamit.

Hit nélkül nem megy. Teljesen mindegy miben/kiben hiszünk, lehet akár az unikornisokban is. 😀

De fontos hogy higgyük és bizonyosak legyünk benne: van valaki odafent aki igazságos, aki mindent lát és hogy minden okkal történt velünk. A sok rossz is, akkor is, ha ebben az életünkben nem tettünk semmi olyat, amivel kiérdemeltük volna.

Tehát ez az első lépcső. A következő szint, amikor elkezdjük meglátni magunk körül az egészen apró pozitív dolgokat is majd ezért hálát érzünk. Mindenkit vesznek körül kis csodák is, bármilyen helyzetben is legyen.

Hová tesszük a fókuszt? A hiányra vagy a többletre? Az örök kérdés ugye, hogy félig üres vagy félig teli az a pohár.

Lehet gyakorolni: minden este írjunk le egy hálanaplóba de legalább alvás előtt gondoljuk át, mi az a három dolog, amiért hálásak lehetünk aznap.

Így egy idő után észrevétlenül is átkódoljuk saját magunkat pozitív irányba.

Az előtted álló pozitív irányú változtatáshoz sok sikert kívánok!

Felismerések

Van az a szint, amikor az ember éli a hétköznapjait, egyik nap a másik után, néha boldogan, hol kevésbé akár évekig-évtizedekig.

És bárki életébe eljöhet az a szint, amikor olyan összefüggéseket vesz észre a világban, az életében, a történésekben, amelyekre egyszerűen azt mondja: “Wow, ez hihetetlen!”

Hihetetlen, de mégis igaz, s hogy véletlenek nincsenek, azt mindannyian tudjuk, legalábbis reméljük.

Hogy mikor jön el ez nálad, hogy így látod a világot? Nyugalom, észre fogod venni!

Amikor például lekésel egy buszt amit nagyon el szerettél volna érni, és a következővel mész, majd ott megszólít az, aki később életed párja lesz.

Amikor olyan helyzetbe kerülsz, hogy nincs semmi pénzed, de tényleg egy vasad sem és már el is felejtetted, hogy a múlt hét végén lottóztál, majd egyszer csak utalnak egy kisebb nyereményt (a lottóötöshöz ugyanis több munkát kér Tőled az Univerzum 🙂

Amikor pont akkor üresedik meg egy ismerősöd kis lakása -amit csak közeli ismerősnek ad ki, viszont olcsón-, amikor költöznöd kell.

Ennél apróbb és nagyobb jelek is vannak. Vegyük már észre őket! Legyen az Univerzum Veled (is) ! 😉

 

 

A külsőségekről

Mi, nők általában két táborra oszlunk:

akik a natúr megjelenést szeretik, nemigen sminkelnek és a trendeket sem követik szorosan, míg a másik tábor naponta sminkel és sokkal inkább trendérzékeny.

Én egyikről sem állítom, hogy jó vagy rossz, ki-ki legyen önmaga és tegyen belátása szerint.

Én elmondom mégis, hogy élem meg.

15 éves koromban kezdtem magam sminkelni, emlékszem anyukámtól kaptam ajándékba egy natúr színű rúzst és egy szájkontúrt. Hatalmas öröm volt felfedezni, hogy mennyit dob a megjelenésemen.

Majd a pattanások elfedésere jött a korrektor, kicsit később az alapozó.

A szememet pedig először a gimis legjobb barátnőm kontúrozta ki. Ez is megdöbbentően sokat dobott rajtam.

Ezután megismerkedtem a szempillaspirállal, emlékszem, amikor először használtam, azt éreztem, hogy olyan feltűnő, hogy mindenki engem néz majd a buszon. 😀

Szokni kellett, az biztos!

16 éves koromban már rendszeresen buliztam is, ekkor már a szemhéjpúder palettát is profin használtam.

Kaptam persze kritikákat is, hogy túl sok a smink és mennyivel jobb lenne a natúr arcom, ellenben legalább ennyi dicséretet is kaptam.

Így hát én ebbe mondhatni belenőttem és azóta is rendületlenül a smink híve vagyok, én imádom! Alapvetően halványak a vonásaim és a kiemelés kifejezetten előnyös számomra.

A divatba is bele kellett nőni, gimiben még voltak hajmeresztő szettjeim, de idővel beletanultam abba is, hogy mi áll jól és mit mivel párosítsak.

Ma már azt szeretem, ha az öltözékem harmonizál a kiegészítőkkel, sminkkel.

Mivel igazi csaj mérleg vagyok, így mindig a harmóniát keresem, ebben is.

A hajfestés szintén korán kezdődött nálam, ahogy elballagtam általánosból, a természetesen sötétszőke hajamat kiszőkítettem. Az évek során aztán kipróbáltam mindenféle hajszínt, de úgy döntöttem, maradok a szőkénél.

Én azt gondolom, hogy minden nőnek érdemes legalább egyszer “átváltoztatnia” magát, hogy lássa így is önmagát, mert ez óriási önbizalomtuning tud lenni. Ma már nagyon sok fotós vállal ilyen jellegű szolgáltatást, általában sminkessel kiegészülve.

Sminkkel vagy anélkül, trendet követve vagy sem, minden Nő gyönyörű valaki számára. És a legjobb szépségtipp a szerelem, ez kétségtelen, amikor a Szerelmed ragyogtat! 😉

Társkereső oldalak és ami mögötte van

Jó pár éve léteznek már a különféle igényekre szakosodott társkeresők.

Vannak oldalak fiatalabbaknak, idősebb korosztálynak, magas végzettségűeknek, viszonyt keresőknek, sőt, a magukat gyakorlatilag áruba bocsájtóknak is.

Egy átlag társkereső havi előfizetési díjjal párosul, mert ha nem fizetünk elő, akkor számos funkcióját nem használhatjuk, ráadásul egyesek azt a következtetést fogják levonni, hogy még ennyi pénzünk sincs, hogy előfizessünk, olyan csórók vagyunk. :/

Na ez az, itt kezdődnek a problémák!

Ugyanis mennyire felszínes világ egy ilyen?

Hallani olyasmit, hogy valakik a potenciális partnereket különböző kategóriákba osztják és akinek 30 felett nincs diplomája, lakása, autója, nincs megkeresztelve és legalább egyszer nem volt házas, arra azt mondják, hogy a “maradék”, vagyis selejt..

Olyan ijesztő dolgokat is hallani, hogy a két legnépszerűbb társkereső applikáción, alakult egy férfiakból álló törzs mag, akiknek eszükben sincs lekötni magukat egy hosszú kapcsolatban, ehelyett egy-egy kinézett hölgyikére mindannyian ráhajtanak, majd tapasztalatokat cserélnek, hogy mennyire könnyen kapható, stb.

Szerintem ez minimum undorító, számomra ez az egész társkeresőzés személytelen és felszínes, olyan, mint a húspiac sajnos…

Na de mégis ott vannak ellenpéldának azok a komoly kapcsolatban élő párok, akik így ismerkedtek meg.

Tehát esély az mindig van, csak hát mint tűt a szénakazalban…

Egy biztos: ha társkeresőzésre adjuk a fejünket és valaki szimpatikus, sose húzzuk a levelezési időszakot hetekig-hónapokig, mert a személyes találkozón, mint egy kártyavár dőlhet össze az addig elképzelt kis világ.

Honnan szerezzünk motivációt?

Nem, nem vagyok pszichológus, sem valami guru, aki felfedi most az élet nagy titkait. 🙂

Én csak egy nő vagyok, több életre való élettapasztalattal a hátam mögött. Ebből próbálok adni.

Azért is hoztam el a motiváció témáját, mert nekem személy szerint gyakran ezzel akadt gondom. Amikor befásultam, beleálltam egy mókuskerékbe és úgy éreztem már semmi nem motivál.

A motivációról sokan tévesen azt hiszik, hogy kívülről kell várni. Pedig nem, mint minden fontos dolognak, belülről kell fakadnia. Vannak persze külső motiváló tényezők: sikerre hangoló videók nézése, meditáció, coaching, egy jó személyi edző, önjutalmazás, új szerelem a láthatáron stb.

De én azt gondolom, ha valaki legbelül befásult, akkor ezek a dolgok nem fogják őt úgy igazán kirángatni ebből az állapotból.

Azt mondják, ha valakinek nem fáj eléggé, az nem fog változtatni. Hát valahogy így van.

El kell jönnie annak a pontnak, amikor – ha fásultan és semmi kedvvel is – változtatni kezdünk. Teljesen mindegy miben, abban, ami belátásunk szerint az életünkben elromlott.

“Táncolj, majd megjön a zene valahonnan!” – mondja Zorba , a görög. Ezzel is teljesen egyetértek.  Tehát semmi kedvem ->elkezdem->csinálom->jönnek a kis eredmények sikerélmények->csinálom tovább->mérföldkőhöz érkezem->csinálom tovább ->elérem a célomat->utána már csak fenn kell tartani, ami egy fokkal könnyebb.

És hogy hol van ebben a motiváció? Már az első kis sikerek közben megérkezik.

És én ebben a szakaszban ajánlom, hogy külső eszközökkel is támogassuk meg magunkat: pl. önjutalmazás (ha elérem, hogy 5 km-t lefussak, megengedek magamnak egy nagyon szuper futócipőt).

Persze az út fölfelé sosem ilyen egyenes. Hiszen ott vannak a mindennapok bosszúságai, stresszei. Ezek hajlamosak minket letéríteni a jó útról: “Ó, akkor hagyom is az egészet a fenébe!”

Kell az önuralom, kell az akarat, de azt sem ingyen adják sajnos. Inkább azt mondom, nem baj, ha elbukunk, csak legyen meg bennünk a hajlandóság, hogy újra és újra nekifussunk a célunknak. Ha az “A” terv nem működött, jöhet a “B” és így tovább.

De sose köpjük szembe magunkat azzal, hogy elértünk egy szintig és mindent eldobunk! Mert ezzel a saját önbizalmunkat ássuk alá. Saját tapasztalat… Inkább mondjuk azt magunknak, hogy megérdemlünk egy kis pihenőt, aztán folytassuk újult erővel.

Elkezdeni mindent nagyon nehéz, de ha egyszer ráérzünk az ízére, milyen is az önmotiváció, akkor már közel az emelkedő teteje!

hiking-1031628_1920

 

A humor – az élet sója

Mostanában azt vettem észre, hogy kicsit túl komolyra vettem a figurát. Pedig a nevetés az egyik legfontosabb dolog az életben!

Én a legnagyobbakat önmagamon vagyok képes nevetni, legalább az önirónia működik. 😀

Például amikor már jó ideje várom, hogy főljön a kávé, majd kiderül, hogy nem tettem bele vizet 😀

Két dolgot is tehetek ilyenkor:

  1. Bosszankodom
  2. Nevetésben török ki

Hát én szeretem az utóbbit választani! 🙂

Az is jó, ha van a környezetünkben, aki gyakran megnevettet, az kész főnyeremény!

Érdemes magunkat nevetésre hangolni, akár egy jó vígjátékkal, vagy vicces videók nézésével.

Nálam ezek közül egy olyan kis videó viszi a prímet, amikor a fiatal lány szakszerű mozdulatokkal mutatja be, hogyan is kell hajat göndöríteni hajsütő vassal. Már majdnem kész is, amikor egyszer csak a kezében marad az egész copfja. 😀 A furcsa az, hogy az ijedt arckifejezése után ő is nevetésben tör ki. 😀

Volt olyan időszakom, amikor szinte mindenen elnevettem magam. Ez csak akkor volt ciki, amikor céges értekezleten is előjött…hát igen.

Én csak azt mondom, nevessünk sokat, nevettessük magunkat, kacarásszunk, hahotázzunk hiszen állítólag ez a hosszú élet egyik titka! 😉

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑