A ‘nemszeretemazéletemet’ periódus

Olyan csodálatosak az idézetek, a bölcs gondolatok, a szónoklatok, mégis van, amikor ezekkel szeretnénk ugyan azonosulni, de nem tudunk.

Az én blogom nem mindig csak a jóról szól, a csupa nagybetűs BOLDOGSÁGRÓL…és nem is fogom SOHA megmondani a boldog élet féltve őrzött titkát. Ez a blog őszinte, és szót ejtek igenis negatív dolgokról is, boldogtalanságról, pesszimizmusról.

Mindannyiunk életében van ez is – az is. Kinek ebből több, kinek a másikból. Szeretem néha magamat és másokat is motiválni, de van, hogy el kell ezt engednem egy kis időre és igenis félrevonulni és nyalogatni a sebeimet. Általában ez nem tart tovább néhány napnál. De: én is szoktam haragudni a világra, én is érzek néha gyűlöletet (ami aztán megszelídül), én is szoktam zokogni, én is szoktam félni, aggódni, szorongani és még sorolhatnám.

Én sosem leszek egy olyan megmondó ember, aki tudja a tutit, mindig boldog és ezért azt hirdeti, hogy mindenki kövesse. Mert ilyen ember valójában nem létezik. Ezért szoktam azt tanácsolni mindenkinek, hogy vigyázzanak az újkori “prófétákkal”, pozitív motivátorokkal, mert igen nagy a gyanú, hogy ők attól olyan eszement boldogok, hogy a gyanútlan reményvesztett emberektől beszedik a belépődíjakat, tanfolyami díjakat. És mi történik?

A kisember elmegy egy ilyen előadásra, ott valóban picit jobban érzi magát, majd hazamegy és ugyanúgy folytatódik tovább az élete, mint eddig. Szándékosan nem említek neveket és azt még hozzá kell tennem, hogy vannak viszont neves szakemberek, írók, akikre meg igenis érdemes hallgatni. Ők többek között arról ismerszenek meg, hogy nem olyan borzasztóan borsos a jegyáruk és nem posztolnak 2 hetente képet a Bahamákról…hiszen, ők nem a meggazdagodásért csinálják, amit csinálnak.

Na de visszakanyarodva az eredeti témánkhoz, a pesszimizmus, mint múló állapot, mint hangulat, ami jön, aztán tovalibben, mindannyiunknál felüti időnként a fejét. Sokan csak nem beszélnek róla. Ami nem feltétlenül baj, hiszen nem kell folyton panaszkodni és másokra zúdítani negatív gondolatainkat. Mégis: jó, ha van akivel megbeszélhetjük.

Szélsőséges esetben, ha ez az állapot több, mint 2 hétig fennáll és nincs különösebb kiváltó oka (pl. gyász), akkor érdemes lehet szakemberhez fordulni.

De egy ‘normál’ rosszkedv esetében lehet az a kiváltó ok, hogy egész egyszerűen besokallunk. Túl sok manapság az inger, magasak a munkahelyi elvárások, a közlekedés is idegölő tud lenni és akkor még ott vannak a szövevényes emberi kapcsolataink, esetleg anyagi gondok, kialvatlanság és BUMM, besokallunk, kiborulunk egyszer csak.  Eltörik a mécses. És ilyenkor kell elvonulni kicsit, utat engedni a könnyeinknek, akár káromkodni, gondolkodni, zenét hallgatni, magunkban lenni. FELDOGOZNI…mindent, ami velünk történik. Aztán egy forró fürdő után, egy hatalmasat aludni. Lehet, hogy másnap, már mosolyogva ébredünk. Hisz ez a cél. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: